Avidin hüvelyi mikrobiom vizsgálat

Hüvelyi mikrobiom

A hüvelyi mikrobiom vagy mikroflóra a vaginában élő mikroorganizmusok, elsősorban baktériumok és gombák összessége. Ezek a mikróbák egy összetett ökoszisztémát alkotnak és hatással vannak az emberi egészségre. A hüvelyben megtalálható baktériumok túlnyomó többsége nem káros, sőt, épp ellenkezőleg: fontos szerepük van az egészséges hüvelyi környezet fenntartásában.

Mit tudhat meg az Avidin hüvelyi mikrobiom vizsgálatából?

A legtöbb nő esetén a hüvelyi mikrobiom akkor van egyensúlyban, amikor annak diverzitása (biológiai sokfélesége) alacsony. Ez azt jelenti, hogy kevés baktériumfaj alkotja, jellemzően Lactobacillusok. A tejsavbaktériumok közé tartozó Lactobacillusok sokrétű védelmező funkciót látnak el. Számos urogenitális (húgyivari) rendszert érintő betegség megelőzésében játszanak szerepet, mint például a bakteriális vaginózis, élesztőgomba fertőzések, nemi úton terjedő fertőzések, húgyúti infekciók, sőt, feltehetőleg a rákos megbetegedések ellen is védelmet nyújtanak.

A hüvelyi mikrobiom egyénenként eltérő és az időben is változhat az összetétele. Hagyományos mikrobiológiai módszerekkel nem állapítható meg a részletes mikróbaösszetétel, és a kóros állapottal összefüggésbe hozható változások sem tanulmányozhatók. Az olyan korszerű vizsgálati módszerek, mint a PCR technológia és az újgenerációs szekvenálás elterjedésével elérhetővé vált a baktériumok, gombák és vírusok nagy felbontásban történő elemzése, specifikus fajok meghatározása és mikróbaközösség-típusok elkülönítése.

Miért érdemes elvégeztetni a vizsgálatot?

Az Avidin hüvelyi mikrobiom vizsgálata nem tenyésztésen alapul, hanem molekuláris biológiai módszereket alkalmaz. Így egyedülálló módon minden mikróbatípusról információt nyújt: a baktériumok és gombák részletes összetételén túl vizsgálja egy egysejtű protozoon, a Trichomonas vaginalis jelenlétét, valamint képes kimutatni a hüvely egészségét érintő vírusokat (HPV típusmeghatározással, HSV-1, HSV-2, EBV, MCV, HCMV, és adenovírusok).

A genitális szemölcsöket és a herpeszeket nehéz megkülönböztetni, mivel mindkettő a nemi szervek területén jelenik meg. Tesztünk meg tudja különböztetni a herpesz és a humán papilloma vírus fertőzést. A HPV egy nagyon gyakori víruscsoport, amely a legtöbb embernél nem okoz problémát, de egyes típusai genitális szemölcsöket vagy rákot okozhatnak. Tesztünk meghatározza a HPV azon szerotípusait, amelyek információval szolgálnak a magas vagy alacsony kockázatú típusokról. A méhnyakrákot okozható magas kockázatú HPV-típusok (16 és 18) szűrése javasolt, ha Ön 30 és 65 év közötti átlagos kockázatú nő.

Mit tartalmaz az eredmény?

A vizsgálat során a hüvelyét alkotó baktériumok összetétele alapján a mikrobiomját az öt általános kategória egyikébe, az úgynevezett közösségi állapotjelző típusba (angolul Community State Type) soroljuk. Ez az információ azért fontos, mert a hasznos baktériumok által nyújtott védelem szintje és az egészségre gyakorolt hatása attól függően változik, hogy a hüvelyi mikrobiomja melyik közösségi állapotjelző típusba tartozik.

Végül, de nem utolsó sorban az Avidin hüvelyi mikrobiom vizsgálata az egyetlen olyan részletes elemzést nyújtó teszt, amely a mikrobiomösszetétel megadásán túl különféle antibiotikum rezisztencia gének kimutatására is alkalmas. A rezisztenciagének ismerete támpontot ad a nőgyógyászoknak, hogy az esetleges problémákat olyan antibiotikummal kezeljék, amely ellen nem alakult ki ellenállóképesség.

Információ
A teszt ára nem tartalmazza a szakorvosi konzultáció és a leletelemzés árát! Így a fentebb feltüntetett ár kizárólag a teszt eredményét foglalja magában.
Avidin hüvelyi mikrobiom vizsgálat 69.000 Ft
Nőgyógyászati szakorvosi vizsgálat 33.000 Ft

Jelentkezés Avidin
hüvelyi mikrobiom vizsgálatra

KÉRDÉSE VAN? SEGÍTÜNK.

Ha kérdése lenne, vagy csak bizonytalan milyen vizsgálatra,
milyen orvoshoz foglaljon időpontot, segítünk. Kérjen ingyenes visszahívást kollégánktól,
aki panaszait meghallgatva segít megtalálni a megfelelő szakorvost.

KÉRDÉSE VAN? SEGÍTÜNK.

Ha kérdése lenne, vagy csak bizonytalan milyen vizsgálatra,
milyen orvoshoz foglaljon időpontot, segítünk. Kérjen ingyenes visszahívást kollégánktól,
aki panaszait meghallgatva segít megtalálni a megfelelő szakorvost.

KEDVES PÁCIENSÜNK!

Amennyiben időpontot szeretne foglalni, vagy kérdése van szakrendelésünkkel kapcsolatban, kérjük hívja
alábbi telefonszámaink egyikét:

+36 (1) 205-0205

Kollégáink hétfőtől csütörtökig 08:00 és 18:00 óra között, pénteken 08:00 és 16:00 között érhetőek el.

Tej, tejkészítmények, tojás: alfa- lactalbumin, béta-lactoglobulin, bivalytej, kazein, tehéntej, tojás fehérje, tojás sárgája, kecsketej, juh tej.

Halak, tenger gyümölcsei: alga espaguette, alga spirulina, alga wakame, ajóka, kacsakagyló, fekete sügér, ponty, kaviár, kemény- vagy pénzkagyló, szívkagyló, fekete tőkehal, tarisznyarák, tintahal, szépia, tengeri keszeg, angolna, foltos tőkehal, tőkehal, hering, homár, makréla, ördöghal, kék kagyló, polip, osztriga, sügér, csuka, lepényhal, hüvelykagyló, lazac, szardínia, fésüs kagyló, garnélarák, nyelvhal, tintahal, kalamári, kardhal, pisztráng, tonhal, rombuszhal, parti csiga.

Gyümölcsök: alma, sárgabarack, avokádó, banán, szeder, fekete ribizli, fekete áfonya, cseresznye, vörösáfonya, datolya, füge, szőlő, grapefruit, guava, kivi, citrom, lime, licsi, mangó, sárgadinnye, faeper, nektarin, olajbogyó, narancs, papaja, őszibarack, körte, ananász, szilva, gránátalma, mazsola, málna, ribizli, rebarbara, eper, mandarin, paradicsom, görögdinnye.

Glutén tartalmú gabonák: árpa, kuszkusz, durumbúza, gliadin, maláta, zab, rozsliszt, tönkölybúza, búzakorkorpa, búza, transzglutamináz.

Glutén mentes gabonák: hajdina, kukorica, köles, puliszka, quinoa, rizs, amaránt, tápióka.

Gyógynövények és fűszernövények: aloe vera, ánizs, bazsalikom, babérlevél, kamilla, cayenne-bors, fahéj, szegfűszeg, koriander (levél), kömény, curry, kapor, fokhagyma, gyömbér, gingkó, ginzeng, komló, édesgyökér, majoranna, menta, mustármag, csalán, szerecsendió, petrezselyem, bors (fekete / fehér), borsmenta, vörös chili , rozmaring, sáfrány, zsálya, tárkony, kakukkfű, vanília.

Húsok: marhahús, kecskehús, csirkehús, kacsahús, lóhús, bárányhús, strucc, bivaly, fogolyhús, disznóhús, fürjhús, nyúlhús, pulykahús, borjúhús, rőtvad (szarvas-, őzhús), vaddisznóhús.

Olajos magvak: Mandula, paradió, kesudió, lenmag, kókusz, mogyoró, makadámdió, földimogyoró, fenyőmag, pisztácia, tigrisdió / földimandula, dió, napraforgómag, repcemag, szezámmag.

Zöldségfélék: articsóka, spárga, padlizsán, széles bab, zöldbab, vörös vesebab, fehér karóbab, cékla, brokkoli, kelbimbó, káposzta, vöröskáposzta, kapribogyó, sárgarépa, karfiol, zeller, mángold, csicseriborsó, cikória, uborka, édeskömény levél, sütőtök, póréhagyma, lencse, fejes saláta, tök /spárgatök, hagyma, borsó, paprika, burgonya, retek, ruccola, mogyoróhagyma, szója bab, spenót, édesburgonya, fehérrépa, vizitorma, manióka.

Egyebek: agar-agar, nádcukor, szentjánoskenyér, gesztenye, kakaóbab, kávé, kóladió, méz, gomba, tea (fekete), tea (zöld), élesztő (sütő), élesztő (sör).